Egy amatőr író versei

Olvass verset!

Petőfi Sándor

ANYÁM TYÚKJA

Ej mi a kô! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!
Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodákol,
S nem verik ki a szobábol.
Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot etetik,
Válogat a kendermagban,
A kiskirály sem él jobban.
Ezért aztán, tyúkanyó, hát
Jól megbecsûlje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szûkében az anyám. -
Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberûl szolgáltál.
Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhusra,
Élj a tyúkkal barátságba'...
Anyám egyetlen jószága.
Vác, 1848. (február)

ARANY LACINAK

Laci te,
Hallod-e?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontom-bontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni,
Igy ni!
Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
S nyisd ki füledet,
Nyisd ki ezt a kis kaput;
Majd meglátod, hogy mi fut
Rajta át fejedbe...
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
Szállj be Laci fejibe.
Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? Elment a kúthoz.
De nem volt víz a vedebe',
Kapta magát, telemerte.
És vajon minek
Merítette meg
Azt a vedret?
Tán a kertet
Kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék?...nem biz a.
Telt vederrel a kezében
A mezôre ballag szépen,
Ott megállt és körülnézett;
Ejnye, vajon mit szemlélhet?
Tán a fényes délibábot?
Hisz olyat már sokat látott...
Vagy a szomszéd falu tornyát?
Hisz azon meg nem sokat lát...
Vagy tán azt az embert,
Ki amott a kendert
Áztatóba hordja?
Arra sincsen gondja.
Mire van hát?
Ebugattát!
Már csak megmondom, mi végett
Nézi át a mezôséget,
A vizet mért hozta ki?
Ürgét akar önteni.
Ninini:
Ott az ürge,
Hû, mi fürge,
Mint szalad!
Pillanat,
S odabenn van,
Benn a lyukban.
A mi emberünk se rest,
Odanyargal egyenest
A lyuk mellé,
S beleönté
A veder vizet;
Torkig tele lett.
A szegény kis ürge
Egy darabig türte,
Hanem aztán csak kimászott.
Még az inge is átázott..
A lyuk száján nyakon csipték,
Nyakon csipték, hazavitték,
S mostan...
Itt van...
Karjaimban,
Mert e fürge
Pajkos ürge
Te vagy, Laci, te bizony!
Szalonta, 1847. (június 1-10)

A TISZA

Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.
A folyó oly simán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába'.
Sima tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.
Ahol álltam, sárga föveny-szônyeg
Volt terítve, s tartott a mezônek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.
Túl a réten néma méltóságban
Magas erdô: benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.
Másfelôl, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyílás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.
Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhôk usztak át az égen.
Legmesszebbrôl rám merengve nézte,
Ködön át a mármarosi bércek.
Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be.
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, min szunyog dongása.
Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.
Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.
Oh természet, oh dicsô természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. -
Késô éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsbôl készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rôzseláng mellettünk.
Többek között szóltam én hozzájok:
"Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi roszat kiabáltok róla,
S ô a föld legjámborabb folyója."
Pár nap mulva fél szendergésemböl
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.
Mint az ôrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bôgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!
Pest, 1847. (február)

ARANY JÁNOSHOZ

TOLDI írójához elküldöm lelkemet
Meleg kézfogásra, forró ölelésre!...
Olvastam, költõtárs, olvastam mûvedet,
S nagy az én szivemnek õ gyönyörûsége.
Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni:
Nem tehetek róla... te gyújtottad úgy fel!
Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi
Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel?
Ki és mi vagy? hogy így tûzokádó gyanánt
Tenger mélységébõl egyszerre bukkansz ki.
Más csak levelenként kapja a borostyánt,
S neked rögtön egész koszorút kell adni.
Ki volt tanítód? hol jártál iskolába?
Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted.
Az iskolákban nem tanulni, hiába,
Ilyet... a természet tanított tégedet.
Dalod, mint a puszták harangja, egyszerû,
De oly tiszta is, mint a puszták harangja,
Melynek csengése a rónákon keresztûl
Vándorol, s a világ zaja nem zavarja.
S ez az igaz költõ, ki a nép ajkára
Hullatja keblének mennyei mannáját.
A szegény nép! olyan felhõs láthatára,
S felhõk közt kék eget csak néhanapján lát.
Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más,
Enyhítsük mi költõk, daloljunk számára,
Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás,
Egy édes álom a kemény nyoszolyára! -
Ezen gondolatok elmém környékezték,
Midõn a költõi szent hegyre jövék fel;
Mit én nem egészen dicstelenûl kezdék,
Folytasd te, barátom, teljes dicsõséggel!
Pest, 1847. (február eleje)

Főoldal

  1. Szereted a verseket?                                        
  2. Olvasd el ezeket!
  3. Érdekesnek fogod őket találni.
  4. Magamról néhány szóban, 1965-ben születtem Budapesten, jelenleg Tatán élek, ebben a gyönyürű városban, közel a tóparthoz, mely számomra az ihlet helyszíne. Már gyerekként írtam verseket, de csak rövid és egyszerű formában, az egyszerű forma most is meghatározó műveimben, a hossz viszont változó. Sajnos manapság a versolvasás kiment a divatból, mióta ez a rohanó gondterhes világ na meg az internet csábítása elnyomta. Még emlékszem, gyermekkoromban milyen lelkes voltam, mikor verset adtak fel házifeladatnak, természetes volt, hogy megtanuljam, és elsőként jelentkezzem az órán felmondani. Még most is mosolygok, ahogy látom a tanárt magam elött, egy idő után már fel sem szólított, tudta biztosan, hogy megtanultam az egész verset, még ha csak egy vagy két versszak volt is feladva házifeladatként. Hát igen, hol vannak azok a régi szép idők? Emlékszem, első versem a "Karácsonyi versike" volt, azt 8 éves koromban írtam, csoda, hogy még megvan, és nem dobtam ki azóta se. Akkor határroztam el, hogy újra belevágok, lesz ami lesz, vagy tetszik majd amit írok, vagy nem, de mivel szeretem csinálni, elsőbbséget élvez nálam mindennel szemben.Verseim tükrözik gondolatvilágomat, valós és fikciók általi történeteim érthető levezetést. Nem tartom magam nagy költőnek, ilyesmire nem vetemednék, csupán egy szárnyait bontogató amatőr író vagyok, hogy jó vagy rossz azt döntsétek el ti. Lesz az oldalamon más egyéb érdekesség is, ami adódik és ami megtetszik azt felteszem. Hát akkor, kedves vendég, érezd jól magad, és szemléld verseimet kritikusan, írj véleményt, és segítsd ez által fejlődésemet hisz ezek által tanulok!                                                                                     
Óra
Google hírdetések
Google hírdetések
Vendégkönyv
Guestbook